Melltartó: a nők titkos fegyvere

A melltartó az egyik legsokoldalúbb női fehérnemű, melynek az a feladat is sokrétű lehet: megtart, megnövel, kiemel, lelapít, elfed, megmutat, hangsúlyoz.

A női melltartó ráadásul az egyik legössztetteb fehérnemű is. Ez a mérnöki remekmű  akár 40-50 darabból is állhat. Minél nagyobb méretű a melltartó, annál gondosabb tervezést igényel, hogy betölthesse tartó, formáló funkcióját.

Állítólag a nők 80%-a nem a számára megfelelő méretű melltartót hordja. Ez a városi legenda egyébként egy nagy fehérnemű márka jó pár évvel ezelőtti felméréséből ered, amit azóta is előszeretettel használ a szakma és a média. Mindenesetre tényleg kihívás megtalálni a megfelelő melltartót, de erről még lesz szó ebben a cikkben.

A melltartó története

A melltartók története a jelenlegi tudásunk szerint az ókori görögökig nyúlik vissza. A nők ún. mellpántot viseltek, ami egy a mell és a törzs köré tekert szövetpántot takar. 

Tehát nekünk nőknek már több ezer éve is kezdeniük kellett valamit a mellükkel. Ez azóta nem sokat változott. Olyannyira, hogy a nők nagy szerepet vállaltak a melltartók fejlesztésében és gyártásában. A nyilvántartások szerint a melltartókkal kapcsolatos szabadalmi kérelmek felét nők nyújtották be.

A drezdai Christine Hardt 1899-ben nyújtotta be az első melltartó szabadalmat Németországban. Az első tömegtermelésre alkalma melltartót pedig a szintén német Sigmund Lindaue fejlesztette ki és szabadalmaztatta 1913-ban. Eközben Amerikában Mary Phelps Jacobs 1914-ben szerezte meg a szabadalmát annak a melltartónak, amit a modern melltartók alapjának tartanak.

Az 1920-as évektől a tömegtermelés széles körben elérhetővé tette a melltartókat a nők számára az USA-ban, Angliában és Nyugat-Európában. Az I. Világháború okozta fém hiány miatt pedig végképp befellegzett a corseteknek.

A "kosár" kifejezést 1916-tól kezdték el használni. A kis gyártók rugalmas kosarakat kínáltak a különböző méretű mellekre.

A különböző méretű kosarakat a '30-as évektől kezdték betűkkel jelölni. A több fokozatban állítható kapcsos hátpánt is ekkoriban jelent meg.

A melltartó viselése a második világháború végére általánossá vált az USA-ban, Európában a divatos nők körében. Ázsiában, Afrikában és Latin-Americában pedig szintén viselni kezdték.

A melltartó gyártása

A konstrukció

Ahogy már említettem, a melltartó egy komplikált, mérnöki remekmű, ami sokszor 30-50 darab különböző részből áll össze: szalagok, pántok, kapcsok, apró anyagdarabkák.

Mivel ennek a különleges fehérneműnek különböző méretű mellekre kell kiválóan illeszkedni

 melltartó fő alkotórészei: kosár, hátpánt, vállpántok

A fő alkotóelemek további kisebb részekből állnak össze. Nem ritka, hogy egy melltartó 30-50 

 

Anyag

 

Melltartó méret

Egy melltartóknak kosár és hátpánt mérete is van egyszerre. Ilyen melltartó méret például az európai sztenderdek szerint a 85D, ahol a "85" a hátpánt méretét, azaz a mellkas körméretét jelöli cm-ben közvetlenül a mellek alatt mérve. A "D" pedig a kosár méretét jelöli, vagyis a mell volumenét írja le.

A melltartó kosármérete mindig csak a hátpánt körméretétvel együtt értelmezhető, önmagában nem ad információt. Vagyis a 85 cm-es mellkashoz tartozó "D" volumenű mell nem ugyanakkora, mint a 80 cm kerületű mellkashoz tartozó "D" volumenű mell.

A rosszul megválasztott melltartó méret hát és nyakfájást okozhat. Sajnos a gyártók által alkalmazott méret standerdek különbözőek, ahogy maguk a női mellek is sokfélék alakra, formára állagra. Így fel van adva a lecke, hogy igazán tökéletesen illeszkedő melltartót találhassunk magunkra.

Ha teheted vegyél igénybe szakértői segítséget a számodra tökéletes melltartó méret és stílus megtalálásához.

Gyakori hibák melltartó méret hibák

A nagy mellű nők hajlamosak a szükségesnél kisebb melltartót venni. Ez sokszor azért van, mert egy átlagos fehérnemű a üzletben nincs ott a számukra megfelelő méret, így abból tudnak csak választani, amit találnak.

A kis mellű nők pedig hajlamosak nagyobb melltartót venni a szükségesnél. Ennek az oka itt is egyrészt az, hogy gyakran a kifejezetten kis mellekre való melltartók is hiányoznak a fehérnemű üzletekből. Másrészt hiúságból is történik, mivel így próbálják "növelni" a mellüket.

Szintén gond, ha ragaszkodunk az egyszer megállapított melltartó méretünkhöz és következetesen az a méretet választjuk újra, meg újra. A női test folyamtos változásban van. A testsúly változás, az idő múlása, gyerekvállalás mind változtat az alakunkon és a melltartó méretünkön.

A rossz melltartó mérete jelei:

Túl bő hátpánt:

(1) 4 ujjnyi távolságra el tudod húzni a pántot a hátadtól

(2) A vállpántjaid bevágnak és a vállaid cipelik a melleidet

(3) A hátpánt felcsúszik a nyakad irányába

(4) Hurkák alakulnak ki a hátadon

Túl szoros pánt:

(1) A melltartó hátpántja bevág a testedb

(2)  Kellemetlenül, kényelmetlenül szoros

Kicsi a kosár:

(1) Kibuggyan a melled a kosár tetején vagy az oldalsó részen

(2) A merevítő a melleden fekszik vagy belefúródik

(3) Az ujjaid a mell alatti részen könnyedén beférnek a kosarak alá

(4) A középső rész eláll a mellkasodtól

Nagy a kosár:

(1) Ráncolódik a melleden a melltartó anyaga

(2) A szivacsos melltartódban üres hely van

(3) A merevítő túl széles

Rossz a melltartó fazonja:

(1) Egyik méret sem illeszkedik jól a melledre az adott modelből

 

Melltartó fajták

Sportmelltartó

Merevítős melltartó

 

 

 

Kultúra

Divat

Használat

Melltartó, mint üzlet

 

Melyik melltartó típust válasszam?

 

Szerencsére már nagy mellekre is számtalan féle melltartó típus közül választhatsz. :)

 

Minden melltartó csoportosítható 4 alapvető szempont szerint. Ez egyúttal fontos melltartó választási kritérium is a nőknél. Az egyes szempontok szerint ilyen melltartót szeretünk, vagy olyat, ritkán ilyet is-olyat is.

 

1.) Merevítő szerint

Merevítős melltartó vagy merevítő nélküli melltartó

 

A merevítő nélküli melltartókban nincs semmiféle plusz vas, merevítő, így nem szúr, nem nyom és nagyon kényelms.

 

Ugyanakkor a merevítős melltartók pedig jobban tartanak szebb mellformát adnak, mivel a merevítő szépen különválasztja a melleket és külön-külön rögzíti őket. A merevítő nélküliek pedig összenyomják a melleket.

 

Személy szerint, ha meg kell valahol jelennem, akkor mervítős melltartót viselek. Otthonra pedig a kényelmes merevítő nélkülieket választom.Azt válaszd, amelyikben jobban érzed magad. :)

 

2.) Szivacs szerint

Szivacsos vagy szivacs nélküli melltartó

 

A szivacsos melltartók szépen emelik, formázzák a nagy melleket is. Általában ezek a melltartók hoznak létre szép dekoltázst is.

 

A félig szivacsos melltartó kialakítás is nagyon népszerű fazon. Tőlünk keletebbre a legtöbb mellatartó ebben a fazonban készül. Itt az történik, hogy a kosár alsó része vékony szivaccsal bélelt, ami szépen megemeli a melleket. A felsőrésze pedig csipkéből készült, ami a mell formáját követve rásimul a viselőjére.

 

A klasszikus szivacs nélküli melltartó sokak kedvence. Pár évvel ezelőtt szinte még csak ez a sima fazon volt kapható, így sokunknak ez a legtermészetesebb, legkényelmesebb melltartó.

 

3.) Kosár varrása szetint

Varrás nélküli és varrott kosaras melltartó

 

Az, hogy legyen-e varrás a melltartó kosarán, vagy sem szintén vízválasztó a hölgyek körében. Ritka, hogy valaki mind a két félét egyformán szeresse. 

 

A varrás nélküli melltartó egyenletes, sima felületet ad. A szabott, varrot kosaras melltartó pedig piztosabban tart, jobban emel.

 

4.) Mennyit  takar, mennyit és hogyan enged láttatni a melltartó a melleidből (kosár fazonja)

 

 

Melltartó dekoltázs szerint

 

A telikosaras melltartó szinte az egész mellet takarja. Telt, puha mellekre ideális választás.

 

A félkosaras melltartó ahogy a neve is jelzi, szabadon hagyja a mell felső részét, alacsonyabban záródik, mint a telikosaras. Ha nem túl nagyok, puhák és teltek a melleid, akkor ez a fazon biztos jól fog állni neked.

 

A mélyen kivágott melltartó jellemzője, hogy a kosarakat összekötő híd (hivatalos nevén cvikli) alacsonyan van, így a mell középső részét engedi láttatni V alakban.  Figyeljük meg, hogy bár a kivágás mély, azért oldalról a kosár magasan szabott, ami biztossan tartja és kissé középre nyomja a melleket. Ideális választás kivágott felsők alá.

 

A dekoltált melltartó vízszintesen engedi láttatni a melleid felső részét. A vállpántok szélre esnek. Alulról felfelé nyomja a melleket, de összefelé nem. Ideális válaszás, ha alul teltek a melleid, de felül laposabbak.

 

+1.) Valamilyen speciális funkció szerint

 

A négy alapvető szemponton túl a melltartókat még számos speciális tulajdonságuk, funkciójuk alapján is csoportosíthatjuk. Lehenek szempontok amelyek fontosak nekünk.

 

Milyen anyagból készüljenek (csipke, pamut). Legyenek kényelmesek vagy tehermentesítőek, fontos lehet, hogy elől kapcsolóhatóak legyenek. Sportoláshoz kereshetjük a megfelelő sportmelltartót vagy kisbaba táplálásához szoptatós melltartót.

Webáruház készítés